Nózi vagyok, a másfél éves német boxer. Családommal egy cuki kertes házban élek – irigylésre méltóan. Elképesztő jó dolgom van.
Gazdámat egy ideje ugyan csak hébe-hóba látom, de a Szőke meg a két csatolmánya, a Barna Nyurga és a Picin Duci minden nap beszélnek vele azon a kézbe fogható valamin – amit előlem folyton dugdosnak. Talán félthetik tőlem. Nem értem, miért…
Napjaim elképesztő békésen, nyugalomban telnek. Többnyire alvással. De jól van, mióta a Gazdám nincs itthon minden nap, éjjelente kénytelen vagyok éberen vigyázni mindenre és Mindenkire a házban, hogy a Család nyugodtan alhasson. Erre az éberségre viszont valamikor rá kell pihenni, nemde?
Szerintem ezek Négyen amúgy tuti készülnek valamire. Hogy honnan veszem? A Szőke például reggelente hamar visszajön a gyerekek nélkül, itthon tesz-vesz, intézkedik, aztán hol eltűnik, hol megjelenik… Kiszámíthatatlan lett. Szóval nincs már a régi napirendünk sehol. Vagy a minap betuszkolt abba a négykerekű berregő izébe, aztán utaztunk. Hallottam, hogy többször is magyarázott nekem valamit előlről, dehát ilyenkor alvásidőm van, pihenni szoktam, képtelen vagyok figyelni, nem tudja? Aztán “nagy örömömre” az Állatkórháznál álltunk meg, ahol kaptam egyet a hátsómba, meg mellé egy kis kék könyvet. Nah, Szőke ennek borzasztóan örült. Mindenkinek boldogan újságolta, hogy ez is megvan. De minek örül ennek ennyire? Én eddig is megvoltam boldogan enélkül…
Szóval ennek nem örülnek ok nélkül. De nem izgatom magam, úgyis kiderül, hogy mire készülnek.
Jövök még,
Nózi 🐾
Kommentek