Már pont egy hete vagyok ebben az új világban, ami bevallom, nagyon tetszik: teljesen más minden, a levegő, az időjárás, a hangok, és a kezdeti nehézségeim ellenére is rendesen beilleszkedtem. Igaz hiányoznak a Többiek, de Gazdámmal végre bepótolhatunk abból az egymás nélkül töltött időből.
Az a hosszú utazás nagyon megviselt és kimerített. Napokig nem is igen tértem magamhoz, meg voltam teljesen keveredve. Nem éreztem magam biztonságban, ezért folyton Gazdám nyomában voltam. Sokat segített, gyakran simogatott, beszélt hozzám, meglepően szép helyekre vitt sétálni. Mondjuk abba a közelben lévő macskanegyedbe nem kellett volna, mert tudja, mennyire nem szívlelem őket. Gazdám állítja, hogy itt azok a nyávogó négylábúak nagyobb becsben vannak, mint mi kutyák; így ha maradni akarok, moderálnom kell magamat. Velük kapcsolatban nehéz lesz…
A mindennapokban sokat vagyok sajnos egyedül, de így van lehetőségem arra, amit mindig is imádtam: ALUDNI. Most már olyannyira befészkeltem magam, hogy még a kanapéra is felbátorkodtam; legyen rajta papirdoboz, vagy bármi. Ezeket a Gazdám pakolja fel mindig, mielőtt itthonhagy, de nem szokott zavarni. Ezektől függetlenül is rámászok a még így is kényelmes fekhelyekre és igazán jókat szundítok. Gazdám mindig nyitvahagyja nekem a teraszkijáratot arra az esetre, ha a szükség rámjönne. De én kérem, szobatiszta vagyok, akkor megyek, ha mehetek.
Az új helyünk amúgy majdnem akkora, mint a régi volt. Annyi a különbség, hogy nincs sajnos kert, ahol futkozhatok (helyette viszont van egy jó nagy terasz) és ahogy számoltam, egy kétlábú lakrésszel kevesebb van. Máshogy nem jön ki a matek, csak ha a két Csatolmány majd egy szobában lesz; nah, nem tudom, ezt hogy bírják majd. Mehetek gyakran rendet tenni közéjük. Állítólag ők is jönnek. Gazdám sokszor mondja, bírjam még ki picit, nemsokára mindenkinek jobb lesz. De mikor nemsokára? Szőke ezt nekem egyszer sem mondta – jó mondjuk erre a változásra se készített fel… Mikor berakott abba a nagy sötét dobozba is csak azt szajkózta, hogy a Gazdám vár már, nemsokára vele lehetek. De jó lenne, ha tényleg jönnének mihamarabb, mert nagyon hiányoznak.
Sétáink során gyakran fogad ez a kép; nagyon mókásak ezek a vízen lebegő valamik, és itt elég sok van belőlük. Mindig azt várom, hogy az egyik ilyennel megjön a Nyurga, a Picin meg a Szőke:
Nagyon várom őket. Ha itt lesznek, jövök még,
Nózi🐾
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: