Egy ideje kétlábú családom minden tagja -főleg a Picin meg a Nyurga- nagy izgalomban várakozott. Számolták a napokat, programokat tervezgettek, menüt, miegymást. Először nem értettem, mit várnak ennyire, mígnem a minap eltűntek mindannyian. Nem volt ez szokatlan, hisz gyakran hagynak magamra, de azért mégis más volt: kiöltöztek, taxit hívtak,… Aztán két gurulós bőrönddel és a számomra is kedves MindigKacajjal és NagyPocakkal tértek vissza. Jaaaaaj, de megörültem nekik! Még ajándékot is kaptam! Rég találkoztunk, s örömömben körbeugráltam, szuszogtam őket: “maradtok ti is?” “együtt leszünk újra?” “mi újság otthon?” “meséljetek, meséljetek!” Majd kiugrottam bőrömből, és NagyPocakot egyből sétára hívtam, s bemutattam neki gyors itt a környéket. Ezt követően ő annyira rákapott a közös sétákra velem, hogy szinta minden nap jött velem egy körre.
Az ittlètük alatt jaaaaj, nagyon jókat ettek. Együtt főzőcskéztek, isteni illatok keringtek a lakàsban. Persze volt, hogy pàr óràra magamra hagytak. Azt, hogy pontosan merre jártak, ugye nem tudhatom, de a Picin minden hazaérkéskor hosszasan mesélt. Ezekből annyit értettem, hogy valami bulibusszal vagy èppen hajóval tettek felfedező túràt itt a szigeten ill. körülötte. Ha csak a környéken barangoltak, mindig vittek engem is magukkal. A távolabbi útjaikról itthon persze àradoztak, hogy a nagyon szeles, hideg idő ellenère is milyen szèp helyeken jàrtak: ahogy èn èrtettem, voltak Mdinában, körbejárták a szigetet északon és délen is, s a fővárosban, Vallettában is időztek egy fél napot. Esténként aztán sokáig kacagtak, volt, hogy én sem tudtam aludni tőlük.
Sokat mentek. Rengeteget. A pihenésre meg csak szűkösen volt hely -a Gazdám is pl. az emeletes ágy tetején aludt; gondolhatjátok, hogy reggelente arra riadtam, hogy valaki az éjszaka elgémberedett lábaival nem épp nesztelenül botorkál le a vaságyról-, a Nyurgáék minden este azon vitatkoztak, ki aludjon a vendégekkel. Mindenkinek fájt a háta, lába, de megérte. Együtt voltak. Jó volt így látni őket.
Majd egyik reggel a Picin meg a Nyurga rosszkedvűen, szomorúan csillogó szemmel èbredt. Elballagtak az iskolába, aztán onnan mikor hazajöttek, elkezdték ölelgetni a vendégeket. Majd kora délután előkerültek megint a gurulós bőröndök. S NagyPocak ès MindigKacaj ahogy èrkezett, távozott is. Búcsúzól mindketten megdögönyöztek, jól megsimogattak, cserèbe èn hozzàjuk dörgölőztem, beszippantottam jól az illatukat ès a következő pillanatban zàrult is mögöttük az ajtó.
Megint eltűnt mindenki, majd elszunnyadtam, s arra ébredtem, hogy bánatosan, szótlanul jött vissza a családom. A kedves vendégek és a gurulós bőröndök nélkül.
Azóta visszaállt minden a régi kerékvágásba!
Még jövök,
Nózi🐾
Kommentek