Otthonról több minden hiányzik. De a legjobban az udvarunkról az a szép zöld gyep. Itt sajnos mindenhol csak a sziklák, kövek vannak.
Szőke a fejébe vette, hogy elvisz egy igazán füves helyre. Amióta közös sportra leltünk, esténként mindig addig a játszótérig futunk együtt, ahol van fű. Sok fű. Amit locsolnak is, így mikor odaérünk, első dolgom, hogy jól meghempergek benne. Olyan jól esik. De csak sötétben merünk rámenni, mert tábla jelzi, hogy engem tilos rávinni. Én nem is értem, miért?
Nemrég -mikor a gazdám elutazott pár napra- mi csajok (Picin, Nyurga, Szőke meg én) nekiindultunk. Szőke fogta azt a nélkülözhetetlen ketyeréjét, mely irányított bennünket, pakoltunk elemózsiát és innivalót, és elindultunk. Mentünk, csak mentünk. Fel, aztán le. Aztán megint fel. És megint le. Én élveztem nagyon, Szőke sokszor megdícsért, hogy nem húzom, milyen okosan jövök mellette. Persze, erőm nem volt, levegőt alig kaptam, olyan messzire mentünk. Folyton azt hajtogatta: “meglásd, csoda helyre megyünk. Futhatsz egy nagyot a szép zöld fűben!” Na, ennek reményében blattyogtam okosan mellette.
Mígnem odaértün a san gwann-i DOG PARKnak nevezett létesítményhez. Nálam jobban csak maga Szőke döbbent meg, s még fotózni is elfelejtett. Szegény, milyen csalódott volt, hogy a hangzatos név mit is takar valójában. Egy parányi árnyas terület, ami a legnagyobb jóindulattal se nevezhető “zöldellő kutyafuttató”-nak.
Azért a Picin lelki békéjének érdekében (mert hát ő elképesztően elfáradt az úton) csak előkerült az otthonról hozott elemózsia -amiből persze nekem is jutott-, aztán ittunk pár kortyot, s nekiiramodtunk a visszaútnak.
Amúgy szép helyeken jártunk, csak-csak előkerült a fotós masina is és jókat kacagtak is, mert a Picin figyelmét csak így lehet elvonni arról, amit nem szeret.
Hazafelé folyton azt hallgattam, hogy “úgyis találok füves területet neked, Nózi, addig úgysem nyugszom”. Na, azóta is csak a játszótérre surranunk be a sötétben sutyiban, de nem baj. A lényeg, hogy velük lehetek.
Még jövök,
Nózi🐾
Kommentek