Igen, igen, úgy rémlik, erre a napra tehető, ahonnan megint változás állt be a mindennapjainkba.
Én még épp legédesebb álmaimban egy üde mezőn futkároztam, s élveztem, ahogy a fű csiklandozza a talpamat, mikor arra riadtam, hogy Szőke pucc-parádéba öltözve ébreszteni próbál. Mi van? Már meg se várja, hogy én menjek be hozzá, s hátbaveregessem? Lemaradtam valamiről? Pedig ha Szőke magáracsatol mindent, akkor indulni kell, nincs mese. Nagyduzzogva nekiveselkedtem hát, s futottunk.
És ez azóta így megy minden reggel. Nem bírom kipihenni magam, nem alhatok addig, amíg én akarok, hanem kelni kell és menni. Illetve futni.
Aztán miután mindketten jól elfáradtunk, hazaérve összerendezi -vagy ha a Gazdám is itthon van, összerendezik- a Nyurgát és a Picint, és eltűnnek. Mindannyian. Ilyenkor azért legalább a Szőke vissza szokott jönni, de mostanában kicsit szebben felöltözik, némi illatot fúj magára, megpaskol és nem jön vissza. Csak sokára. Én nem tudom, hova jár és mivel tölti ott az idejét, de ez igazán nem szép tőle. Hát csak ne csodálkozzon, ha unalmamban megint rombolásra adom a fejem! De aztán egyszer csak váratlanul megint otthon terem.
Viszont nagyon jó hír az egész történésben, hogy naponta egyszer újra a Gazdámmal sétálhatok. Tudom, ám, hogy ő is örül neki, csak nem mindig mutatja.
Aztán az is elég sokszor megesik, hogy a Gazdám jó illatú, kívánatos ételt dobozol neki, s velem együtt visszük el. Nincs messze a hely, ahová ilyenkor megyünk, s Szőke általában jön is elénk az úton, de van, hogy csak kiugrik a dobozért, megörül nekünk, és fut is vissza.
Azt, hogy Szőke mit csinál ott napközben, úgyis kiderítem, csak kell még egy kis idő.
Majd jövök,
Nózi🐾
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: