Egyik dèlutàn megint előkerültek a gurulós bőröndök. A Gazdàm szerint nagyon rossz a memóriàm, de nekem beugrott, hogy ez mivel jàr: jön a pakolás, aztán a hosszas simogatàs, cirógatàs, zàródik az ajtó ès valaki elmegy. De most megint ki? Ès hova? Ès mikor jön vissza? Pont most, mikor annyira jól összeàlltak a mindennapjaink? Kicsit tébláboltam körülöttük, nagyokat szusszantottam, hogy kifejezzem nemtetszésemet, de aztán a tőlem elvàrható higgadtsàggal gondoltam, kivàrok. Úgyis kiderül minden; màst nem nagyon tehetek.
De sajnos úgy lett, ahogy eddig mindig, ha előkerültek ezek a bőröndök: a csajok bepakolták a legkedvesebb dolgaikat, elköszöntek tőlem, és egy időre magamra maradtam.
Gazdám aztán kisvártatva visszajött ugyan, de csend vett körül minket. Nagy csend. Hiányzott a lányok csacsogása, a közös játékok, hangos kacagásuk. Egyszerűen a jelenlétük. Üres lett a lakás. Ketten maradtunk Gazdámmal, aki azért hajnalban nem járt-kelt velem olyan jókedvűen és derűsen a tengerparton, mint a Szőke. Igyekeztem tőle nem kikövetelni magamnak a Szőkétől nekem kijáró plusz kedvességeket. Néha odadörgölőztem hozzá, kedvesen megsimogatott, de éreztem, hogy nem kísérget olyan lelkesen, mint a Szőke. Ettől függetlenül néha ő is hozta a masináját, mert azért csodaszép helyekre vitt ám.
Én nem is tudom, hány nap telhetett el, de egyszercsak meghallottam az ismerős hangot: egy gurulós bőrönd visszatért. Izgatottan siettem az ajtóhoz, hogy vajon melyikük az. Abban biztos vagyok, hogy a Picin meg a Nyurga okkal nem jöttek vissza a Szőkével, s tudom, hogy jó helyen töltik a nyarat, de hiányozni fognak.
Így most elkezdődött egy a lányoktól mentes időszak, ami kíváncsi vagyok, mit tartogat. Remélem, nem leszek sokat egyedül.
Majd még jövök,
Nózi🐾
Kommentek