Napjaim szépen, néha kellően mozgalmasan telnek a kutyapanzióban. Amikor felvigyázóim összeengednek a többi itt lakóval, van, hogy csak pórázzal teszik, mert a nyári támadás óta más négylábúval sajnos nehezen jövök ki. Ugyan egyre jobb a helyzet, de azért nem árt az óvatosság. Ha nem úgy játszunk, ahogy én akarok, nemtetszésemet mindenki tudtára hozom egyből. Ohh, bárcsak itt lenne máltai barátnőm, Paris is, a husky lány! Vele mindig olyan jól elszórakozunk…
Itt a panzióban sokat futkározhatok -végre füves területeken is-, jól érzem magam, de nagyon hiányzik a Családom. Őszintén remélem, hogy hamarosan visszajönnek értem. Esténként, mikor elalváshoz készülődök, mindig otthon járnak a gondolataim.
… hogy pl. a nyáron milyen jó volt csak a Szőkével lenni; annyira figyelt rám, mindenhova magával vitt. Emlékeztek, mikor hirtelen egyik napról a másikra reggelente eltűnt, s csak hosszú órák után tért haza, megfogadtam, hogy kiderítem, hova jár. Na, a nyáron erre is volt lehetőségem: elvitt magával erre a helyre, s míg ő ott “nemtudommitcsinált”, engem mindig más kétlábú szórakoztatott. Halálosan élveztem. Egy szabad pillanatom sem volt.
A kettesben töltött idő alatt Szőke még fotózást is szervezett, amit ő elképesztően élvezett. Jött hozzánk egy cuki család -minden egyes pillanat öröm volt velük-, és az aprócska anyukával többször is megjártuk a partot: napkeltekor, napközben és naplementekor is. Hozta a villogó masináját, Szőke mosolygott, az édesburgonyás jutifalatért cserében pedig én mindenre hajlandó voltam: figyeltem, ugrottam, hasaltam, mosolyogtam, -tőlem szokatlan módon- türelmesen várakoztam, … mindegy volt, mit csinálunk, csak együtt legyünk.
Gyorsan teltek a közös mindennapjaink, Szőkével kihasználtunk minden pillanatot: sokat sétáltunk, intézkedtünk, jéghideg botrafagyocskát ettünk… Több módszerrel is megpróbált rávenni, hogy menjek bele, s ússzunk együtt abban a sós vízben, de nekem csak nem akaródzott. Pedig Szőke előttem ment be, s kedvesen hívott; beleugrott, s várta, hogy utána ugorjak; keresett homokos és sziklás, enyhén és hirtelen mélyülő partszakaszokat is, de semmi. Én ilyen sós vízbe ugyan bele nem megyek! Épp elég, ha a talpaimat éri…
Aztán egy szép napon, visszatért mindenki: a Picin – már nem is olyan piciny, a Nyurga – aki még nyurgább és a Gazdám is. Örömünk határtalan volt: egy közös hosszas sétával és játékkal kedveskedtek nekem.
Pár hetet együtt tölthettünk kirándulással, sok-sok játékkal, de aztán hamarosan szépen beálltak a mindennapjaink: Gazdám jóval mindenki előtt elmegy otthonról, a lányok reggelente hátukon táskával, egyenruhában szintén eljárnak valahova és Szőke is elsuhan. Aztán meg hirtelen mindenki újra hazatalál. És ez megy minden nap.
Illetve ez ment addig, amíg engem ide nem hoztak. Remélem, ők is gondolnak rám néha, és tényleg úgy lesz, ahogy első nap Roti megmondta: pár nap múlva visszatérnek értem és újra együtt leszünk otthonunkban. Nagyon nagyon hiányoznak…
Még jövök,
Nózi🐾
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: